Minden a Harcosok Klubjával kezdődött. Jobban mondva az éhínséges gimis „rocker” években, amikor még messze földre kellett utaznunk, ha jó koncertet akartunk látni. Vagyis hát egyáltalán koncertet… Pedig fontos volt, fontos lett volna, igényünk volt rá, a „hozzávalóra” pedig akár több heti kajapénzünket is rááldoztuk. Ez volt a táplálék. Az alkalomadtán megrendezésre kerülő félegyházi „galériás”, „gösseres”, „bossos” bulik mennyei mannaként cseppentek elénk ezekben az időkben, amikből hosszú időre voltunk kénytelenek feltöltődni. Aztán szétszóródtunk Félegyházáról, a szélrózsa minden irányába, jöttek az egyetemi évek, persze buli buli hátán, de valami hiányzott. A régi közösség, az otthoni őrület, a nosztalgia… és akkor jött a Harcosok Klubja! Hol itt, hol ott, de mindig! És aztán jött a hír, hogy ez Rocktárrá növi ki magát! Valójában el sem tudtuk képzelni ebben a városban, hogy ez mit jelent. Elmentünk hát a nyitóbulira. Annyira örültem és annyira izgatott voltam, hogy nem is emlékszem a részletekre, csak arra, hogy nagyon jól éreztem magam. És az igényfelmérő „kérdőívre”, amit persze nekem is muszáj volt kitöltenem J. Mindig is vonzott a pultos szakma, így hát delíriumomban megírtam Árpinak, hogy ha lesz a Rocktárnak saját pultja, örömmel lennék az első pultos! Eljött a következő buli, és Árpi megállított a mostani „buszos” terem ajtajában, hogy komolyan gondoltam? Mondom: természetesen! Akkor intézzem a papírokat, októbertől kezdünk! És igazából itt indul az én történetem. Bár akkor még sem én, sem más nem tudta, hogy egyszer „tiszteletbeli egyesületi tag” leszek, eltelt lassan 6 év, és itt vagyok. Rengeteg élmény, önismeret, ismeretség, emlék köt ide. Azelőtt csak imádtam a zenét, ma már hallom is; amit köszönhetek Szilárdnak, a nálunk játszó zenekaroknak, a remek hangtechnikának, mindenkinek, aki ehhez bármit is hozzátett. Megismertem a magyar underground és mainstream zene széles rétegét, az élő zene igazi erejét, ami véleményem szerint mindenkinek csak hasznára válhat.  És nem utolsó sorban megismertem önmagamat, amiért hálával tartozom mindenkinek, aki ebben az egészben valaha is részt vett, és részt vesz a mai napig – fokozottan beleértve ebbe nagyszerű közönségünket is! Csodálatos dolog egy ilyen erővel bíró közösség részének lenni, és bár időközben valahol felnőttünk, szerencsére vannak részeink, ahol ugyanazok a lelkes gyerekek maradunk mindig is, akik vérüket adták volna azokért a bizonyos „Harcosok Klubja” bulikért… és mindenért, ami ebből született.